Hercsel Adél

Adatvédelmi tájékoztatás

Az adataira a GDPR-irányelveknek megfelelően vigyázunk.
Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Elfogadom
07.
27.
19:30
A mesterséges intelligencia egy olyan villa, amit a saját hátunkba szúrunk bele?

A mesterséges intelligencia egy olyan villa, amit a saját hátunkba szúrunk bele?

Jelenleg nem tudjuk pontosan beazonosítani, hogy mitől tudja valaki jól, vagy kevésbé hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát, állítja Aczél Petra kommunikációkutató, az Economx szeptemberi AI Summit 2025 Budapest konferenciájának egyik kiemelt előadója. Az egyetemi tanárral többek között arról beszélgettünk: miért legyünk egészségtudatosak a mesterséges intelligenciától kinyert információk „E” összetevőivel kapcsolatban. Interjú.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
26.
17:00
Harangoztak két magyar nyaralóövezetnek, félbevágják a Balatont is

Harangoztak két magyar nyaralóövezetnek, félbevágják a Balatont is

A most is határozottan domináns Balaton mellett a Velencei-tó környéke ma már elsődlegesen funkcionál inkább Budapest és Székesfehérvár agglomerációjaként, mintsem klasszikus üdülőhelyként. A Dunakanyar hasonló átalakulásban van, miközben a balatoni ár harmadáért lehet a Tisza-tónál ingatlant vásárolni – mondta el az Economxnak Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Interjú.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
23.
12:53
Törvény lett Kósa Lajos kiborulásából: nincs több Orália

Törvény lett Kósa Lajos kiborulásából: nincs több Orália

A kormánypárti politikusnak - mint kifejtette - nagyon nem tetszettek bizonyos keresztnevek, amelyek bekerültek az újonnan anyakönyvezhető nevek közé. A névbejegyzési folyamatot „egyszerűsítő”, valójában azonban szigorító kormányrendelet már életbe is lépett.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
20.
13:02
Dúl a háború Ursula királynő trónja mögött: kiderült, ki mozgatja a szálakat

Dúl a háború Ursula királynő trónja mögött: kiderült, ki mozgatja a szálakat

Egyszerre vált ki rajongást és félelmet Brüsszelben Bjoern Seibert, Ursula von der Leyen kabinetfőnöke. Sőt, nem egyszer „csendes gyilkosnak” is nevezik az Európai Bizottság vezetőjének bizalmi emberét. Most ő, a csendestárs is kapott egy kisebb támadást, az időzítés pedig nagy eséllyel nem véletlen.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
19.
07:03
„Aki először lő, az hal meg másodszorra” – tényleg mind meghalunk, ha robban az atom

„Aki először lő, az hal meg másodszorra” – tényleg mind meghalunk, ha robban az atom

Nyolcvan évvel ezelőtt köszöntött be az atomkorszak az első kísérleti atombomba felrobbantásával. A hidegháborút követő békés évtizedek után azonban mára ismét bőr alá szúrt kérdéssé vált: kell-e félnünk attól, hogy valaki ismét berobbantja az atomot?

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
16.
17:35
Zelenszkij bizalmasa, Trumpnak kedves: ő Julija Szviridenko, Ukrajna új miniszterelnöke

Zelenszkij bizalmasa, Trumpnak kedves: ő Julija Szviridenko, Ukrajna új miniszterelnöke

Ha kell, már tegnapra elkészíti a feladatot Julija Szviridenko, Ukrajna következő miniszterelnöke, aki Zelenszkij elnök feltétlen bizalmát élvezi, és még nincs 40 éves: eddig számtalan alkalommal bizonyította tehetségét és rátermettségét. Arról nem is beszélve, hogy szinte lehetetlen rajta fogást találni. „Megrajzoltuk” Julija Szviridenko portréját.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
16.
06:00
Hatalmas hiba kihagyni a digitális örökségtervezést

Hatalmas hiba kihagyni a digitális örökségtervezést

A régióban elsőként kezdte meg működését a tudatos örökség-tervezéssel foglalkozó B120 LifeTresor alkalmazás. A magyar alapító-ötletgazdák startup vállalkozása, amely egy hiánypótló online platform, a közelmúltban rangos elismerésben részesült Bécsben egy nemzetközi banki, biztosítási konferencián.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
15.
21:21
Fordulat a háborúban: Trump elküldte a selyemzsinórt Putyinnak?

Fordulat a háborúban: Trump elküldte a selyemzsinórt Putyinnak?

Donald Trump az asztalra csapott az orosz-ukrán háború ügyében: további fegyverek küldését biztosítja Ukrajnának, amelyek minden eddiginél pusztítóbbak lehetnek. Valamint Washingtonban az is elhangzott, hogy az amerikai elnök mennyire haragszik Putyinra.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
01.
17:15
Bank nyílt a föld alatt: egy atomtámadást is túlélne hazánk legújabb trezorja

Bank nyílt a föld alatt: egy atomtámadást is túlélne hazánk legújabb trezorja

Hiperbiztonságos az a frissen megnyíló, föld alatti széfterem, amely a magyar jegybank széfterme után az ország második legnagyobb trezorja. A Foldana cégcsoport magánszéfjének exkluzív sajtóbemutatóján jártunk.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
01.
06:12
Árrésstop: szembesítettük súlyos hatásaival a minisztériumot

Árrésstop: szembesítettük súlyos hatásaival a minisztériumot

Azt már tudjuk, hogy mivel számol a jegybank, amikor az árréstop kivezetésének hatásairól van szó. Most az illetékes tárcát, az árréstop projektért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot kérdeztük: milyen lesz egy árrésstop nélküli Magyarország.

Szerző(k): Hercsel Adél, Sarkadi-Illyés Csaba